1955-ben született Komarnoban. Jelenleg Szlovákiában (Komarnoban) él, feleségével Zsuzsannával és 6 gyermekével együtt. Keresztyén családban nött fel.
15 éves korában döntött arról, hogy az Úr Jézus követöje lesz. Ekkor élte át Isten bünbocsánatát és szentelte oda életét teljesen Istennek.
Mivel a 70-es években nem kapott engedélyt hogy teológia tanulmányokat folytasson Szlovákiában, ezért középfokú gépészeti szakközépiskolát végzett. Tanulmányait befejezve szakoktatóként dolgozott, majd mint vezetöszakoktató.
1988-ban elhívást kapott prédikátori szolgálatra a Szlovákiai Baptista Egyházban, ahol 15 éven át végezte szolgálatát. 1993-tól a budapesti Baptista Teológián folytatott tanulmányokat, mint missziói munkás. Ez idöszak alatt Isten lehetöséget adott neki arra, hogy megtanulja a magyar nyelvet, mely nyelven azóta szolgálatainak jelentös részét végzi.
2002-ben Isten elhívta az evangélista szolgálatra, melynek keretén belül mint igehirdetö és lelkigondozó szolgál egész Európa területén. Igehirdetései által sok ember találta meg élete értelmét Jézus Krisztusban.
|